Nem egy új darab. De talán az egyik legsikerültebb verseim egyike. Legalábbis szeretem. Őszintét akartam, expresszívet… talán a sors fintora, h hiába próbáltam mindent beleadni abba a kapcsolatba – mondom ezt most csak így, magamnak – , utólag kevésnek bizonyult.

A vigasz az, h a legjobb tanulópénz volt. És talán a legnagyobb ugrás ezután következett az önismeretemben. Igen, látni… mindenben a jobbat. Legjobbat – ahogy ebben is.

Összesítettem pár összegyűlt karatés írást. Az életem része a kyokushin, immár nagyon is. Nem csoda hát, hogy ez is megihlet. Próbálom szavakba önteni, mondatokba formálni mindazt az érzést, amit ad egy-egy esemény, momentum. Minden.

Remélem, idővel bővül majd. De azt hiszem, h ezt nem nagyon tudom kikerülni. Végül is… nem is akarom.

Ez egy hosszabb novella, amit még úgy 6 évvel ezelőtt, 19 évesen írtam. Vicces, h akkoriban még fogalmam sem volt a narratológiáról, a metafikcionális hangról, dolgokról, a metadiegézisről… vicces így visszaolvasva látni ezeket. Némi javítás után (a mostani fejjel, most így néz ki a Hősi lélek.

Ez a legutolsó írásom az Unikornis előttről, még a Scriptóriumon belül. Az Unikornis azért is volt vízválasztó abban az időben, mert azzal a novellával (Megjelent hivatalosan, novelláskötetben, és éppezért nagyon jóra szerettem volna megírni, persze egyúttal át is estem a ló túloldalára. Most már tudom.) kiírtam magamból minden addig elraktározott fordulatot, trükköt, gondolatot, nevet, amit kitaláltam. Ezután egy darabig nem írtam. Aztán szépen, lassan, ha írtam is, akkor is inkább amolyan ujjgyakorlatokat, hangulatnyi írásokat, szösszeneteket. Ilyen a Wyrd, a Macha és a Mellényzseb.

Oldalt felkerült a kivonatolt “egy gondolat…” verzió. Szeretem ezeket a kis karcolatokat, szösszeneteket….nevezzük akárhogy. Egy-egy kis darab belőlem. Vagy…ahogyan én látom.

No, kérem. Ez az oldal szorosan hozzá fog tartozni a http://my.opera.com/nialan honlaphoz. A saját írásaim itt fognak helyet kapni. Mindig itt fogok frissíteni, ha valami újat sikerülne mesélni, összehozni.